Wikipédia: „Az egyén ismeri saját személyiségének összetevőit, határait és lehetőségeit, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, és helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását.”

 

Általában már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos az önismeret, ismerd meg magad, a nélkül nem lehetsz boldog.

Melyik állítás igaz rád?

  1. Az én életemet én irányítom.
  2. Hagyom, hogy sodródjak, amit hoz az élet, a szerint működök.

Lehet több válaszod:

1. Igen, az első. Ez jó, mert céltudatos vagy, mész abba az irányba, hogy megvalósítsd azt, amit kitűztél. Tudod, mit akarsz. Vannak céljaid. Mi van akkor, ha az élet azonban hoz egy más megoldást, mint amit te elterveztél? Nem foglalkozol vele, hiszen nem így tervezted!

2. Igen, a második. Hagyod, hogy úgy alakuljon az életed, amilyen lehetőségeket hoz neked a sorsod. Biztos, hogy ez mindig jó neked? Milyen irányba haladsz? Mit fogsz ezzel elérni? 

3. Hol ez, hol az. Van célom, elkezdem megoldani. Ha nem sikerül, akkor meg hagyom, hogy az legyen, amit hoz az élet. 

Én is azt mondom, hogy fontos mind a kettő, csak nem mindegy, hogyan. Az én megoldásom: Fontos, hogy legyen célom, és abba az irányba haladjak. Azonban érdemes figyelembe venni, hogy menetközben mit hoz az élet. Lehet, hogy elterveztem egy megoldást, azonban adódik további 2-3 alternatíva, ami rövidebb, eredményesebb, és könnyebben elérhetem azt, amit kitűztem. 

Mennyiben járul hozzá az önismeret ahhoz, hogy megválaszoljam ezt a kérdést?  

TELJESEN!

Amikor ismered önmagad, akkor tudod, hogy

  • a cél, amit kitűztél, az valóban a TE CÉLOD, vagy valaki teljesen más elvárásainak felel meg.
  • a cél megvalósítása közben bármi történi, akkor arra, hogyan reagálsz.
  • amikor megvalósul az, amit akartál, az miben változtatja meg az életedet.
  • mekkora örömöt fog jelenteni számodra ez a siker.

 

Természetes, hogy menetközben érhet olyan, ami váratlan. Ha ismered önmagad, akkor nyugodtan, kiegyensúlyozottan fogadod, mert úgyis meg tudod oldani.

Mindez teljesen másképp működik, ha nincs elég önismereted. Hogyan? A következő részben elolvashatod.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük